HTML

Ágyi poloska irtás - hogyan történik?

2018.01.25. 08:00 Dániel Markovics

Miután ön ágyi poloska fertőzés gyanújával megkeres minket, a legelső dolgunk, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy valóban ezzel a kellemetlen bogárral állunk e szemben, illetve felmérjük a fertőzés mértékét. Ezután kérdések sora következik, együtt megpróbáljuk kideríteni, hogyan juthatott be a vérszívó az otthonába, a későbbi fertőzések elkerülése végett. Ha vannak háziállatok, őket biztonságba helyezzük,az akváriumokat, terráriumokat lefedjük, szigeteljük. Minden készítményünk engedélyezett, a felhasznált dózisban és módszerekkel emberre nem veszélyesek.  Ezután az összes lehetséges búvóhelyet, rést, repedést, egy hosszú hatástartósságú egészségügyi kártevőirtó szerrel kezelünk, mellyel egy hosszú hatástartósságú méregmezőt hozunk létre. Ugyan a méregmező ijesztő kifejezés, de tudni kell, hogy a rovarok idegrendszere, fiziológiája az emlősökétől jelentős mértékben eltér, bizonyos anyagokra nagyságrendekkel érzékenyebbek mint mi, ezért ami rájuk halálos, ránk (szakszerű felhasználás mellett) veszélytelenek. Ezt követően egy légtér kezelés történik úgynevezett hidegködképzéssel, melynek a célja első sorban a poloskák kiűzése a búvóhelyeikről, hogy a méregmezővel minél hamarabb találkozzanak. A behatási majd szellőztetési idő leteltével a lakás újra használható. A hozzáférhetetlen petékből kikelő új generáció miatt  14-21 nappal az első kezelés után ismétlésre van szükség,ekkor még nincs ivarérett egyed közöttük (extrém fertőzés esetén több kezelésre lehet szükség). Az elvégzett munkára a második irtás időpontjától számítva (extrém esetnél a harmadik irtást időpontjától) egy hónap garanciát vállalunk.
Keressen bizalommal minket a szakszerű, garantált megoldásért!

70/327-9018

https://www.agyipoloska.com/

Szólj hozzá!

Hol van az ágyban a poloska?

2018.01.24. 10:52 Dániel Markovics

Megmagyarázhatatlannak tűnő vakarózás keseríti meg az életét?  A karját, nyakát, illetve az egyéb fedetlen területeket tenyérnyi felületen "géppuska sorozat" szerű kiütések borítják? A rossz hír, hogy valószínűleg ágyi poloskával áll szemben. Ha már ezeket a sorokat olvassa, megnyugodhat, sok éves tapasztalatunk van a probléma kezelésében. A legfontosabb: ne essen pánikba! Próbálja meg beazonosítani a problémát. A képen látható fehér peték, illetve a fekete ürüléknyomok az első árulkodó jelek, amik ágyi poloska fertőzésre utalnak. Jellemzően ahol fa találkozik fával, illetve szövet hajtásoknál találhatóak meg, ugyanis itt vannak akkora rések, ahova a lapított testű bogár úgy be tud húzódni, hogy a hasa és a háta is hozzáérjen valamihez. Ha a nyomokat megleli, ne vigyen ki az érintett szobából ágyneműt/bútort, illetve szabad forgalmú irtószerekkel se kísérelje meg a az irtást, keressen meg egy szakembert. 

Elérhetőségünk:
70/327-9018
https://www.agyipoloska.com/

Szólj hozzá!

Ágyi poloska fertőzés

2018.01.24. 10:38 Dániel Markovics

Sokszor felmerül a kérdés, hogy az ágyi poloska hogyan kerül be a lakásba? A szokásos kérdések ilyenkor a következők: járt-e kereskedelmi szálláshelyen, vásárolt-e használt bútort/ruhát, vett-e magánszemélytől internetet keresztül? Amennyiben a válasz sorra nem, és panel lakásról beszélgetünk, érdemes szemügyre venni a padlón és a mennyezeten áthaladó fűtéscsövek környékét, ahol az esetek döntő többségében ujjnyi rés tátong. Ha belegondolunk, hogy alattunk/felettünk a képhez hasonló állapotok is lehetnek, az első rémület lecsengése után érdemes keresni valami olyan szigetelőanyagot, ami képes a csövek hőtágulásából adódó mozgást rugalmasan lekövetni.
Ha már megtörtént a fertőzés, és szakszerű,garantált megoldást keres a probléma megoldására, hívjon minket bizalommal a 70/327-9018 telefonszámon.

https://www.agyipoloska.com/

Szólj hozzá!

Címkék: rovarcsípés ágyi poloska Szeged Bács-Kiskun Makó Csongrád Békés ágyi poloska irtás kártevőírtás

Ágyi poloska

2016.08.19. 12:21 Dániel Markovics

Bár az hangzik el a videóban, hogy két hete vannak a lakásban, a valóság az, hogy ez több hónapos ágyi poloska fertőzés.

70/327-9018
https://www.agyipoloska.com/

Szólj hozzá!

Címkék: rovarcsípés ágyi poloska Szeged Hódmezővásárhely Makó Csongrád Kistelek darázs irtás csótány irtás ágyi poloska irtás kártevőírtás Ágyi poloska pete

Hogyan terjed az ágyi poloska?

2016.05.19. 18:18 Dániel Markovics

Az ágyi poloska jellemzően passzív úton (emberi behurcolással) terjed. Egy nyaralás utáni kellemetlen emlék lehet a poggyásszal hazavitt ízeltlábú,de ellenőrizetlen forrásból beszerzett használt bútor, könyv, dísztárgy is lehet a transzport eszköz.Megkaphatjuk ilyen módon magát a bogarat, vagy az ágyi poloska pete is megbújhat a zugokban. Ha már bekövetkezett a baj, hívjon bizalommal a 70/512-7481 telefonszámon az ágyi poloska szakszerű irtásáért, garanciával.

https://www.agyipoloska.com/

Szólj hozzá!

Címkék: rovarcsípés ágyi poloska Szeged Hódmezővásárhely Makó Csongrád Békés Jász-Nagykun-Szolnok ágyi poloska irtás kártevőírtás Ágyi poloska pete

Éjszakai csípés

2016.05.19. 18:14 Dániel Markovics

Ha vele fut össze a hálószobában, ne essen kétségbe, hívjon bizalommal a 70/327-9018telefonszámon. Ágyi poloska irtás szakszerűen, garanciával.

https://www.agyipoloska.com/

 

Szólj hozzá!

Címkék: rovarcsípés ágyi poloska Szeged Bács-Kiskun Hódmezővásárhely Csongrád Békés ágyi poloska irtás kártevőírtás

Hol rejtőzik az ágyi poloska?

2016.05.19. 18:08 Dániel Markovics

Ha hasonló kép fogadja az ágya belsejében, hívjon bizalommal a 70/327-9018 telefonszámon az ágyi poloska szakszerű irtásáért, garanciával.

 

https://www.agyipoloska.com/

Szólj hozzá!

Címkék: rovarcsípés ágyi poloska Szeged Bács-Kiskun Hódmezővásárhely Makó Csongrád Békés ágyi poloska irtás kártevőírtás

Ki csipett a dunyha alatt 4. Tények és tévhitek az ágyi poloska kapcsán.

2013.08.08. 17:19 Dániel Markovics

Miért minket csíp az ágyi poloska?


Ezt bizony a fejlődéstörténeti őseinknek köszönhetjük. Barlanglakó őseink, a szintén ott lakó denevéreken élősködő poloskákkal kerültek kapcsolatba. Ezek egy némelyike az emberre specializálódott. Így hát az ágyi poloska mindnyájunk közös öröksége. Azonban dönthetünk úgy, hogy nem kívánunk élni ezzel az örökséggel.

www.patkanyfogo.hu

Markovics Kálmán egészségügyi gázmester
70/512-7481

denevér.jpgagyi_poloska.jpgősember.jpg

Professzionális módszerekkel likvidáljuk a környezetében előforduló egyéb hívatlan kártevőit:

- csótány, svábbogár

-bolha

-darázs

-ágyi poloska

-rágcsálók (egér, patkány)

-raktári és élelmiszer látogató kártevők

Szólj hozzá!

Címkék: rovarcsípés ágyi poloska Szeged Bács-Kiskun Munkavédelem Csongrád Békés Jász-Nagykun-Szolnok HACCP darázs irtás csótány irtás ágyi poloska irtás patkány irtás egér irtás Kémiai kockázatbecslés kártevőírtás svábbogár irtás poloska csipés - kiütés

Ki csípett a dunyha alatt? Tények és tévhitek az ágyi poloska kapcsán 3.

2013.07.20. 16:58 Dániel Markovics

poloska_agy_1374332217.jpg_259x194

Na, most akkor mit is tegyünk, ha megelégednénk azzal, hogy éjjel párunk szívja ki a nyakunkat, nem pedig az ágyi poloska.

Száz százalékos védelem nem létezik.

Hagyományosan az ágyi poloska passzív módon, behurcolással került be lakó környezetünkbe,melyek a következőek lehetnek, a teljesség igénye nélkül:

 Használt
 -Bútor
-Hangszer, Pl.: zongora, hegedű, citera, stb. és a zeneszerszámok tokjai.
-Kép, képkeret
-Könyvek, folyóiratok
-Ruházat
-Ágynemű
-Lakástextil
-Plüssmaci és mindenféle gyermekjáték
-Használt épületfa, deszka, gerenda, ajtó, ablakkeret. Akár tűzifaként is!
-Híradástechnikai eszközök, és azok csomagoló anyagai
-és bármilyen olyan tárgy eszköz, melynek réseiben, repedéseiben az ágyi poloska rejtekhelyet, menedéket talál. 

A 18/1998 (VI.3) NM rendelet 4-es számú melléklete 5-ös pontja, alábbi rendelkezésének betartása igen hatékonyan elejét vette az ágyi poloska járványszerű terjedésének:

"Az ágyi poloska megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében évente legalább két alkalommal irtószeres kezelést kell végezni:
a) a szállodákban,
b) az üdülőkben,
c) a diákotthonokban,
d) a munkás- és tömegszállásokon,
e) minden más olyan helyen, ahol a lakók gyakorta cserélődnek.
Használt textíliát (ruhaneműt, ágyneműt, takarót, matracot), bútort, képet stb. csak rovarmentes állapotban szabad eladni vagy forgalomba hozni.
Használt holmik vételével és eladásával foglalkozó jogi és természetes személyek az általuk forgalomba hozott tárgyak, illetőleg a tárgyakat szállító járművek rovarmentesítéséről gondoskodni kötelesek.

Épületbontásból származó faanyagot (ajtó- és ablaktokot, fal- és padlóburkoló anyagot stb.) csak hat hónapig tartó, üres, használaton kívül álló helyiségben történő tárolás, illetőleg hatásos rovarmentesítés után szabad forgalomba hozni."

Tehát, a frissen vásárolt használt dolgokat, pihentessük hat hónapig olyan helyen ahol az esetlegesen benne lévő ágyi poloska, a karantén idő alatt éhen pusztul! Használt ruha vásárlásakor, hatékony módszer az esetlegesen benne lévő, ágyi poloska maradéktalan elpusztítására ruha 60 Celsius fokos vízben történő mosása.

Ha fent vázolt dolgokra oda figyeltünk, az esetek többségében megelőzhettük, hogy az ágyi poloska megtelepedjék környezetünkben. Napjainkban azonban, az ágyi poloska populáció robbanásszerű terjeszkedésbe kezdett. Ennek okaira, következő cikkünkben térünk ki.

Markovics Kálmán
Egészségügyi gázmester
70/512-74-81

http://www.patkanyfogo.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: ágyi poloska Szeged Bács-Kiskun Csongrád Békés Jász-Nagykun-Szolnok ágyi poloska irtás kártevőírtás

Ki csípett a dunyha alatt…? Tények és tévhitek az ágyi poloska kapcsán.

2013.06.14. 19:27 Dániel Markovics

Felismerés: alszunk ágyunkban és az ágyi poloska, szívja vérünket.

Még egy felismerés: nem egy darab ágyi poloska szívja a vérünk.

Sinkovits Imre nevével fémjegyzett örök értékű filmben hangzott el az a mondat,- Az oroszok már a spájzban vannak.

Nos az ágyi poloska nem a spájzban, hanem az ágyban, meg a környékén, a csillár mennyezethez való csatlakozásánál, a fali elektromos csatlakozókban, képek kertében, a tapéta mögött, függönytartó által fedett részben, kedvenc könyvünk gerincében, a zoknis fiókban, a fal repedéseiben, a szőnyegpadlóban, s mint valahány csillag van az égen…Még ott is, ahol nem is gondolná .)

bed-bugs-infecting-mattress.jpg

Azt azonban leszögezhetjük, hogy ha a spájzban nem is valószínű a jelenlétük, mert ott hogy is juthatnának táplálékhoz? Lüktető szívünk vérét, bőrön keresztül, vérszívás által, álmunkban orozzák el. A lakás többi részén viszont, annyian lehetnek, mint az oroszok.

bedbug_eggs.jpg

Talán most még nem.

Egy darab nőstény poloska a lakásban nem gond. Igaz hogy négy-öt naponta táplálkozik belőlünk, de másfél év után, ha utód nélkül fog elpusztulni, szinte észre sem fogjuk venni élősködését

Mi van akkor, ha ez az ágyi poloska nőstény szaporodásképes és megtermékenyített?

Megmondom. A megtermékenyített nőstény ágyi poloska napi 2-3 petét elhelyez olyan résekbe, repedésekbe ahová a háztartásban használatos rovarirtó szer minden erőlködésünk ellenére sem fog eljutni. A petéből kikelő ifjú ágyi poloska nekiindul élelmet szerezni. Vajon mire lesz gusztusa? Olyan apró a frissen kikelt ágyi poloska, hogy az a családtagunk, aki már dioptriás szemüveget visel, nem biztos, hogy észleli mozgását, még ha az orra előtt vágtázik át a tapétán. Jó, azért nem ennyire gyors, de ahhoz, hogy zsákmányállatát, aki a homo sapiens fellelje, igen.  

A petéket lerakó nőstény ágyi poloska utódai természetesen vegyesen hím és nőivarú egyedek lesznek, kik ivarérettségük elérése után, további utódokat fognak nemzeni, akik szaporodnak, szaporodnak és még tovább szaporodnak… 

Az ágyi poloska rendszertani besorolása 

Törzs: Artropoda - izeltlábúak

Osztály: Inszekta - rovarok

Rend: Hemiptera - Félfedelesszárnyúak

Alrend: Hetoptera - Poloskák

Család: Cimiciade  - Vérszívó poloskák

Faj: Cimex lectularius - Ágyi poloska 

Ha ön vagy családtagja, vagy bármely ismerőse hasonló ágyi poloska által okozott ártalommal szembesült, vagy kérdéses hogy „Ki csípett a dunyha alatt?”: http://www.patkanyfogo.hu/

Ha érdekli az ágyi poloska életmódja, szaporodás biológiája: http://www.patkanyfogo.hu/

Ha érdekli az ágyi poloska behurcolásának megelőzésére alkalmazott ön által is alkalmazható technika, különös tekintettel külföldön boldogulásukat kereső hazánkfiaira: http://www.patkanyfogo.hu/
(Munkám során tapasztaltam, gyakran a haza látogatott szeretünk, nem kívánt ajándéka volt a vérszívó ágyi poloska. Lehetséges fertőzési források: szállás, busz, repülő, stb. )

Ha kíváncsi arra, hogy milyen professzionális eljárásokkal fogjuk önt maradéktalanul megszabadítani az ágyi poloska jelenlététől, amennyiben minket kér fel rá: http://www.patkanyfogo.hu/

Ha bővebb információra van szüksége, hívjon személyesen: Markovics Kálmán egészségügyi gázmester Biocid KFT.

70/512-7481

Szólj hozzá!

Címkék: ágyi poloska Szeged Bács-Kiskun Hódmezővásárhely Makó Csongrád Kistelek Békés Jász-Nagykun-Szolnok ágyi poloska irtás

süti beállítások módosítása